NFÜ konferencia és workshop
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012. július 19-én Budapesten a Millenáris konferencia termében konferenciát és workshop-ot rendezett az Új Széchenyi Terv pályázatain résztvevő vállalkozások számára. Olvasatomban a rendezvény az Orbán kormány meghirdetett társadalmi konzultációjának egy állomása.
Nem tagadom, hogy kíváncsi lettem amikor a meghívást kézhez kaptam az NFÜ fenti rendezvényére.
Cégünkre mindíg is jellemző volt az innovatív útkeresés, így nem csoda, hogy a jelenlegi piac motorját jelentő EU-s támogatások hamar a tevékenységünk fókuszába kerültek. Orbán Viktor előadását hallgatva beigazolni láttam az ANT fejlődési irányának helyességét. Orbán elmondta, hogy magyarország fejlesztéspolitikájának meghatározó alappillére a az EU-s támogatások megléte. A teljes magyar fejlesztéspolitika finanszírozásának 90%-át adják az EU-s források. 2007 és 2013 közti időszakban összesen mintegy 8 200 milliárd forint kerül be a gazdaságba ezen a forráson keresztül. Ez nem kevés. Ahogy a miniszterelnökünk fogalmazott "dől a pénz".
Petykó Zoltán az NFÜ elnöke nyitó beszédében rengeteg adatot elmondott. Ezeket most itt nem írnám meg, mivel a sajtónak is akarok hagyni valami koncot. Talán inkább csak egy kis eszenciát vennék ki ebből. Eleddig a rendelkezésre álló források kb. 1/4 részét sikerült kifizetni. Ez azt jelenti, hogy a 2013 végéig hátralevő 1,5 évben és az azt követő még 2 évben, azaz összesen 3,5 évben kell kiosztani a hazai gazdaságban az összeg 3/4 részét. Ez azt jelenti, hogy ha egyenletes az eloszlás, azaz évről-évre ugyan annyi kerül kifizetésre, akkor évente uszkve 1 700 milliárd forint kerül kifizetésre. Ez, ha a világbank által publikált bruttó hazai össztermékhez (GDP) arányítom, - ami 2011-ben kb. 32 000 milliárd volt - kiderül, hogy az nagyjából 5%-kal emeli a termelési indexeinket az elkövetkezendő 3,5 évben évről évre. Ez sem kevés.
A konferenciát Orbán Úr azzal nyitotta, hogy minden elismerése a jelen lévő EU-s forrásokért pályázó vállalkozóknak, mivel a rendszer borzasztó kemény kihívásokat jelen. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy végiggondolom, hogy nekünk hogyan is ment ez.
2006-ban az NFT keretei között meghirdetett GVOP 2.1.2. pályázaton indultunk. Hááát... nem voltak kellemes élményeink a dologgal. A kiíró részéről iszonyú bürokrácia, részünkről pedig vészes tapasztalatlanság szőtte át a projektet. Persze azért sikerült elszámolnunk, de hogy könnyen és gyorsan, azt csak akkor mondhatnám, ha fegyverrel kényszerítenének.
Ez akkor meglehetősen el is vette a kedvünket az egésztől.
Majd 2009-től ismét nekiduráltuk magunkat és halált megvető bátorsággal újabb pályázatokat kezdtünk beadni. Ekkor már sokkal könnyebben ment. Ennek persze lehet oka az is, hogy mi rutinosabbak lettünk, de talán a bürokrácia is csökkent 2010-re, mikor az első lehívásaink elindultak.
Most, hogy- partnereinkkel közösen - már nem csak magunknak, hanem másoknak is segítünk pályázni és a megnyert pályázatokat megvalósítani, el kell mondjam, hogy egészen máshogyan látom. A köztudatban a mai napig is él az a hiedelem, hogy közel lehetetlen az elszámolás a MAG zRt-vel, de ezt csak cáfolni tudom, ha a házon belül megvan a megfelelő szakértelem a területen. Nem véletlen, hogy amikor mások EU-s forrásokhoz való hozzájutását segítjük, egyik legfontosabb kommunikációnak a folyamatos pályázati megvalósítás követést és elszámolási előkészítést tartjuk.
Engedtessék meg nekem az a kis önreklám, hogy elmondhassam, hogy a tavalyi és az idei évben, akikkel együtt dolgoztunk pályázati beadáson, vagy akár rész, vagy végső elszámoláson, az mindíg sikeres volt. Így EU-s támogatás elnyerési és megvalósítási statisztikánk eleddig 100%-os és reméljük, hogy - preciz munkánk eredményeként - ez a továbbiakban sem romlik majd.
Dátum navigáció
2018, november
2016, június
2015, június
2015, január
2014, szeptember
2014, augusztus
2013, november
2013, augusztus
2013, május
2013, február
2013, január
2012, november
Kiemelt blog
Friss blogbejegyzések
- Partnerünk a Kvint-R Kft. sikeres projektet zárt
- Az ANT az év adatközponti partnere
- Partnerünk a Kvint-R Kft. projektet indított
- ANT Partnernap 2016
- Társadalmi felelősségvállalás elmélete az ANT Kft.-nél
- "Cloud akkreditációs eljárások és központ kifejlesztése" című projektünk lezárult
- Drone műszaki alapok: multicopter villanymotorok
- Drone műszaki alapok: multicopter propellerek
- Drone műszaki alapok: multicopter vázak
- Drone műszaki alapok: bevezető a multikopterek világába