Drone ismerkedés II.
Ahogyan azt a téma felvezetőjében már megírtam, a vezető nélküli légijárművek (UAV) csak a 20. század elején jelentek meg. A második világháború után azonban jelentős fejlődésnek indultak a polgári felhasználók számára is.
Ezzel egyetemben pedig a felhasználási területük is egyre szélesebb körben megjelent. Így ma már hallhatunk arról, hogy az Amazon online áruháza a termékek kiszállítását akarja drone-okra bízni, oroszok pizzafutárnak használják, illetve egy síparadicsom hüttéje sört szállít ki a hegyen pihenőidejüket töltő síelőknek.
Mivel hiszünk benne, hogy a terület hamarosan komoly áttörés elé nézhet, így figyelmünket is efelé a terület felé fordítottuk.
Cégünk ismert újszerű, a fejlődés dzsungelében utat kereső kutatás-fejlesztői nyughatattlanságáról, így gondoltuk, most bevonjuk olvasóinkat is a megjelenő ötletek fellistázásába, illetve annak termékké formálásába.
Ahhoz, azonban, hogy a kedves olvasó is részese lehessen az ötletelésnek és annak formálódásában, fontosnak tartjuk, hogy az elméleti - és ha lehet, a gyakorlati - alapok is meglegyenek.
Az elképzelés onnan származik, hogy sok ismerős kérdezgeti, hogy ezt, vagy azt az ötletet honnan szereztük, hogyan jutott eszünkbe.
Ilyenkor csak pingvinezve ott szoktunk állni és azt mondjuk: "háááát... az csak úgy jött, aztán kicsit utánajártunk és ... a többit meg már tudjátok."
Nos, akkor nézzük is át, miket kell szerintem érteni és tudni ahhoz, hogy ötletelni lehessen a témában. Ezért most készítek egy listát (nem fontossági sorrendben), hogy mik azok a gondolati csoportok, amik kellhetnek a tisztánlátáshoz:
- a pilóta nélküli gépek csoportosítása, előnyeik hátrányaik
- az UAV-k jogi szabályozása
- specifikus műszaki ismeretek, melyek a drone-ok felépítését, korlátait és lehetőségeit is felfedik
A további - a témában írt - cikkeim először tehát ezeket a témákat fogja felölelni. Ha megírjátok nekem, hogy melyik témával kezdjem, mi az, ami elsősorban kell ahhoz, hogy ötleteitek ne akadjanak el, ide írjátok meg.
>
>
OK, akkor itt van az eddig megjelent, a témát taglaló részek